Kornis Mihály

Vissza

Életrajz

a szerző honlapja: http://www.kornismihaly.hu/

 

1949 május 10-én születtem Budapesten. Eredeti nevem Kertész Mihály.
1967-ben érettségiztem az Eötvös József Gimnáziumban.
1967-től 1973-ig szinházrendezést tanultam a Színmuűvészeti Főiskolán.

Főiskolás koromban, 1971-ben és 72-ben színházrendezőként működtem a Kaposvári Csiky Gergely Szinházban. A diploma megszerzése után hátat fordítottam a rendezésnek, és író lettem.

Első novellám, az Apa győz, 1976-ban, a Kortárs folyóiratban jelent meg. A szerkesztőség javaslatára írói nevemül felvettem édesanyám nevét: Kornis Mihály lettem. Előzőleg Petri Györgyön keresztül kapcsolatba kerültem az ugynevezett demokratikus ellenzékkel, és Kenedi János felkérésére felolvasásokat tartottam magánlakásokban. 1978 tavaszán megalapítottam az első magyar szamizdat ujságot, a Naplót. 1979-ben írt Hallelúja címu drámámat 1981-ben mutatta be a Nemzeti Szinház társulata. /Rendező: Zsámbéki Gábor./ Nyomban betiltották, később újra engedélyezték, de rengeteg hercehurca volt körülötte, havonta egyszer, éjszaka játszhatták, satöbbi. A dráma a kritikusok szavazati alapján elnyerte a legjobb magyar dráma díját 1981-ben (és még sok minden egyebet), de a díjakat, politikai-rendori kényszer következtében csak utólag, a rendszerváltás idején, 1989-ben adták át. 1989 óta első sorban író vagyok, műveim folyamatosan jelennek meg Magyarországon és külföldi periodikákban. 2000 őszétől 2001 őszéig a berlini Wissenschaftskolleg Anna Krüger Ösztöndíjával egy évig Berlinben éltem, alkottam. 2002 októberében és novemberében újabb két hónapot töltöttem Berlinben a Porosz Irodalmi Akadémia Wannsee-i alkotóházában.

Első kötet
VÉGRE ÉLSZ
Novellák + Halleluja ’80-as jelzettel 1981-es cenzúrázott kiadás /Szépirodalmi k./

Második kötet
KI VAGY TE /összegyujtött drámák/ 1986, Magvető

Harmadik kötet
A FÉLELEM DICSÉRETE, 1989, Szépirodalmi

Negyedik kötet
KÖRMAGYAR
/Arthur Schnitzler Reigenjével közös kiadás/
1990, Napra-forgó könyvkiadó.

Ötödik kötet
VÉGRE ÉLSZ
bővített és cenzúrázatlan kiadás, 1992, Cserépfalvi kiadó.

Hatodik kötet
NAPKÖNYV avagy Történetünk hőse /regény/ 1994, Pesti Szalon kiadó.

Hetedik kötet
SÓHAJOK HÍDJA 1996, Magvető

Nyolcadik kötet
DRÁMÁK (Újabb összegyűjtött drámák) 1999, Magvető

Kilencedik kötet
DER HELD UNSERER GESCHICHTE 1999, Rowohlt Verlag Berlin
(a Napkönyv német kiadása, fordító: Christine Virag)

Tizedik kötet
Szinházi dolgok szinházi kifejezések miniesszé–lexikona, 2003, Tericum kiadó

Tizenegyedik kötet
Pestis előtt emlékirat és esszék 2003, Novella kiadó

Tizenkettedik kötet
Napkönyv második, javított kiadás, 2004, Tericum kiadó

Tizenharmadik kötet
Vigasztalások könyve tanítások 2005, Tericum kiadó

Tizennegyedik kötet
Végre élsz második, ádolgozott kiadás + MP3–as CD
a novellák teljes szövege a szerző előadásában

Darabjaimat játszotta a Nemzeti Szinház a Játékszínben, a Katona József szinház, a Vígszinház, a Szegedi és a Miskolci Nemzeti Szinház, a nyíregyházi, az egri, és a nagyváradi színház és a Pécsi Harmadik Színház. A Vígszinház társulata Körmagyarral 1989-ben, Bécsben a Burgtheaterben vendégszerepelt.

A Rowohlt Napkönyv kiadásán kívül számos novellám jelent meg idegen nyelven prózai antológiákban és folyóiratokban, például: Lower East Side Rewiew, Züricher Allgemeine Zeitung, Matrix, Kontakt stb.

Fontosabb Irodalmi díjak

Déry Tibor-díj 1986

József Attila-díj 1990

Soros Életműdíj 1992

Szép Ernő Életműdíj 1999


Kitüntetés

A Magyar Köztársaság Tiszti Közép Keresztje (1995)


Jelenleg a Madách Színház művészeti tanácsadója és a a Magyar Lettre Internationale kuratóriumi tagja vagyok.

Budapest, 2006. május 18.

Kornis Mihály

 


Generuje redakčný CMS systém GlobalWeb a eShop GlobalShop spoločnosti Global Services Slovakia s.r.o.