Herbert, Zbigniew

Vissza

(Lwów, 1924. október 29. – Varsó, 1998. július 28) lengyel költő, esszéista, drámaíró, rádiójáték-író. A modern lengyel költészet egyik legismertebb és leggyakrabban fordított képviselője.

Az 1924-ben jómódú, részben angol és örmény eredetű családban született Herbert gimnáziumát a szovjet bevonulás után gyeszjatyiletkává (tíz osztályos iskolává) alakították át, majd az oroszokat váltó németek az összes lengyel tanintézménnyel együtt bezárták. Megannyi nemzedéktársához hasonlóan Herbert is földalatti gimnáziumban érettségizett, utána pedig az ugyancsak illegalitásban működő János Kázmér Egyetemen kezdett lengyel stúdiumokat. 1944 márciusában az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől Krakkóba menekült; itt közgazdaságtant tanult (1947-ben kereskedelmi diplomát szerzett), de előadásokat hallgatott a Jagelló Egyetem jogi karán és a Szépművészeti Akadémián is. Közben részt vett a Honi Hadsereg szervezte ellenállásban. A háború után a toruńi Kopernikusz Egyetemen fejezte be jogi tanulmányait (1949), majd filozófiát tanult Toruńban és Varsóban.

Szűkösen élt, lakó- és munkahelyeit sűrűn váltogatta. Noha már a negyvenes évek végén írni kezdett, sokáig legfeljebb recenziói jelenhettek meg, többnyire álnéven, egyházi lapokban. A desztalinizáció megindulásával aztán felvették az Írószövetségbe (ez akkor élet-halál kérdése volt, a hivatalosság pecsétjén túl egy 28 négyzetméteres garzont és külföldi ösztöndíjat jelentett), s az emblematikus 1956-os évben Fényhúr címmel megjelent első verseskötete. Ekkor született a magyar forradalommal szolidaritást vállaló verse (A magyaroknak) is, amelynek címét sokáig cenzúrázták.

1958-as külföldi útja nyitotta utazásai hosszú sorát. Csakhamar életformájává vált a szüntelen vándorlás; bár hivatalosan sosem emigrált, s akár évekre is hazaköltözött (erről a nehéz döntésről szól Cogito úr hazatér című verse), Franciaországtól Olaszországig, Angliától az USA-ig, Ausztriától az NSZK-ig számos helyen élt hosszabb-rövidebb ideig, szerény körülmények között, jórészt felolvasásokból tartva el magát. Utazásélményei szolgáltak alapul hatvanas évektől megjelenő esszéihez. A nemzetközi elismerés nem sokáig váratott magára: rangos lengyel emigráns irodalmi díjak után Ausztriában Lenau- (1965) és Herder- (1973), a Német Szövetségi Köztársaságban Petrarca- (1978), Magyarországon Bethlen- (1987), Szlovéniában Vilenica-díjat (1991) kapott. 1970–71-ben Los Angelesben tanított vendégprofesszorként; tagjai közé választotta a nyugat-berlini Művészeti Akadémia és a müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia. 1994-ben Csendélet zablával című esszékötetéért elnyerte a Német Kritikusok Díját.

A hetvenes években részt vett a cenzúra eltörléséért indított írószövetségi kezdeményezésben, aláírt az alkotmány megváltoztatása ellen és az ellenzéki Ruch mozgalom bebörtönzött vezetői érdekében. A Szolidaritás indulásakor tagja lett az illegális Zapis folyóirat szerkesztőségének, a hadiállapot bevezetése után a második nyilvánosságban és Nyugaton publikált. A Szolidaritás fiataljai kezdettől erkölcsi mérceként tekintettek rá – egy egész nemzedék nőtt fel az ironikus költői alteregója, Cogito úr nevével fémjelzett verseken –, s tekintélyét utóbb még rendszerváltás utáni purista publicisztikái és megnyilatkozásai sem csorbíthatták (Czesław Miłosz, Adam Michnik és más egykori ellenzékiek megtámadása, Dudajev csecsen elnöknek küldött támogató levele stb.), melyekben némileg talajt vesztve tovább folytatta antikommunista harcát. Az 1992-ben, súlyos betegen hazatelepült költő 1998-ban hunyt el.

(Körner Gábor: Utószó, részlet. In Fortinbras gyászéneke)

Generuje redakčný CMS systém GlobalWeb a eShop GlobalShop spoločnosti Global Services Slovakia s.r.o.